„ERŐSÖDŐ KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR VÁLLALKOZÁSOK” CÍMMEL KONFERENCIASOROZAT, MAROSVÁSÁRHELY

Az “Erősödő Kárpát-medencei magyar vállalkozások” elnevezésű vállalkozói képzés-sorozat, negyedik és egyben utolsó állomására Marosvásárhelyen került sor. A tréning célja ezúttal is, a helyi exportképes, vagy azt megcélzó magyar vállalkozások fejlesztése, segítése.

A rendezvény megnyitójaként dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora mondta el köszöntőbeszédét, amelyben kifejezte háláját az MNB Alapítványai felé, amelyek támogatásukkal lehetővé tették az egyetem létrejöttét Székelyföldön. Kiemelte, hogy nem létezhet egységes Kárpát-medencei gazdasági tér, Kárpát-medencei oktatási tér nélkül, amiben a Sapientia továbbra is szívesen partnere lesz minden erre törekvő szereplőnek. Megemlítette, hogy a Sapientia diákjai folyamatosan nagy sikereket érnek el a különböző nemzetközi versenyeken, és a munka világába kilépve is értékes tudásanyaggal, diplomával rendelkeznek. Ezt követően Soós Zoltán a marosvásárhelyi magyarság közös polgármesterjelöltje beszédében leszögezte, hogy Marosvásárhely összefogással és sikeres városvezetéssel, a lehetőségeit kihasználva régiós központtá válhat. Ismertette Marosvásárhely gazdasági kitörési pontjait, melyek közé tartozik a turizmus, a reptér illetve a logisztikai lehetőségek fejlesztése. A PADI részéről dr. Sás Annamária igazgató asszony köszöntötte a képzés résztvevőit, és biztosította őket arról, hogy a PADI céljaival összhangban tevékenyen igyekszik majd a jövőben is hozzájárulni ahhoz, hogy kialakuljon a Kárpát-medencei innovatív tér, és a magyar tehetségek helyben is képesek legyenek megvalósítani elképzeléseiket, vízióikat. Kijelentette, hogy a PADI fontolóra veszi különböző támogatási projektek kiírását, valamint a jelen képzéssorozat folytatását is. Az igazgató asszonyt a köszöntők sorában dr. Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja követte, aki emlékeztette a jelenlevőket a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztést szolgáló olyan korábbi törekvésekre, mint amilyen a Wekerle Terv. Lázár Zoltán Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja a székely termékek jelentőségéről és a termékek sikeresebb megjelenésének lehetőségéről beszélt. A program további előadói között Gyurácz Németh Iván, az M27 ABSOLVO Consuting stratégiai marketingszakértője interaktív előadásában beszélt a kkv-k növekedési lehetőségeiről valamint ismertette a helyi vállalkozóknak a külföldi piacon való kezdeti megjelenés lépéseit, lehetőségeit, marketing stratégiák kialakításának módját.  Nagy Erzsébet a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. bemutatta a Kereskedőház programjait valamint a helyi vállalkozások számára rendelkezésre álló lehetőségeket. Zárásként, Csuhaj V. Imre a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója bemutatta a Tőkealap-kezelő tevékenységét valamint, hogy mily módon tudják segíteni a vállalkozásokat.

A négy képzési helyszínen részt vett vállalkozóktól kapott visszajelzések alapján kijelenthető, hogy a képzéssorozat mindegyik rendezvénye kiemelkedően jól sikerült, és hasznos volt számukra.

Az eseményről szóló sajtómegjelenések a következő linkeken érhetőek el:

http://www.3szek.ro/load/cikk/91859/marosvasarhely_lehetne_a_regio_kozpontja

http://onkormanyzati2016.rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/marosvasarhely-es-a-szekelyfoldi-regio-fejlodesenek-kulcsa-hogy-kozosen-fejlesszuk-a-terseg-infrastrukturajat

http://www.hirado.hu/2016/05/25/marosvasarhely-lehetne-a-szekelyfoldi-regio-huzoereje/